Szenvedélyek viharában - Egy

Kristen néhány évvel ezelőtt egy szenvedéllyel fűtött kapcsolat megtépázta az életét. A csalódás után, nem akart többi érzékekkel és vágyakkal teli kapcsolatot létesíteni senkivel. Ezért egy olyan fiatal férfit választott vőlegényének, aki mellett biztonságba érzi magát. Hiába nem szerelmes Nikolasba, hibába nem lobbantja szenvedélyre, évekig kitart mellette, egészen addig a pillanatig, amíg egy jótékonysági estélyen össze nem találkozik Robbal. A férfi féktelen szenvedélyre lobbantja, és sok év után először vágyik ugyan arra a szenvedélyre, amit évekkel korábban élvezett utoljára. Ennek köszönhetően lebontja a maga körül lévő falakat, és még az nap éjszaka újra aláveti magát egy férfi akaratának..

Az az este más volt, mint a többi. Több ezer ember jelent meg a jótékonysági estélyen, de nekem csak egy keltette fel az érdeklődésemet. Voltak szebbnél szebb és gazdagabbnál gazdagabb férfiak, de nekem csak egyetlen férfi tűnt fel. A szeme a szája, a fölényes tekintette. Ha rá gondolok, még mindig beleborzongok. 

Ahogy mezítláb átlejtettem a gyepen, csaknem valamennyi férfiszempár rám szegeződött.

Hátravetettem hosszú fekete hajam, s az öltözékemhez passzoló hatalmas aranykarika fülbevalló megcsörrentek a fülemben. Kimondottan jól állt nekem a cigány-lány jelmez, amelyet a mai jótékonysági bazár alkalmából választottam ki. Sokáig tanakodtam azon, hogy milyen jelmezt válasszak, de azt mondhatom, hogy a legjobb döntést volt, amit csak hozhattam.

Kétrészes, vörös-arany színű ruha szabadon hagyta karcsú derekam. Meztelen karom vékony karperecek díszítették, ezen kívül nyakláncot és bokaláncot is viseltem. Kifejező smaragdzöld szemem sötét szemhéjfestékkel emeltem ki. Ha valaki rám nézett, az juthatott eszébe, hogy igen egy vérbeli cigány lány, én pedig örültem a ténynek, hogy egy éjszakára belebújhatok a jótékony lány szerepébe, és elfelejthettem azokat a gondokat, amikkel hétköznaponként kell megküzdenem.

Eleinte nem feszélyeztek a rám irányuló pillantások, ám egyszer csak megéreztem, hogy valaki behatóan tanulmányozz. Lassan megfordultam, és azonnal észrevettem a feltűnően magas, jól öltözött idegent.

Bronzhajú hajú, füstös szemű férfi valahonnan ismerősnek tűnt, pedig esküdni mertem volna rá, hogy még sohasem találkoztunk. Ahogy a tekintetünk egybekapcsolódott, a szívem nagyot dobbant. Borzongás fogott el, mintha csak megsejtettem volna, hogy a jóképű ismeretlen egyszer még fontos szerepet fog játszani az életében.

Szinte megbénított a férfi különös kisugárzása. Aztán hirtelen megtört a varázs. Egy szeleburdi kislány kacagva kirohant az egyik sátorból, és egyenesen nekem ütközött. A közjáték egyszerre visszarántott a valóságba. Tekintettem visszasiklott az idegenre. Még mindig rajtam legeltette a szemét. Megborzongtam.

Bassza meg, nem rándulhat össze a gyomrom egy pillantás miatt. Nem és nem. Kizárt, hogy egyetlen pillanatával ezt művelje velem. Olyan érzéseket kelt bennem, amilyeneket sok éve nem éreztem már, és most abban a pillanatban érezni akartam. Lelki szemeim előtt láttam ahogy a keze, majd az ajkai a nyakamra tapad, és addig gyötörné,megkeseredett testemet, amíg az orgazmusért nem könyörögnék. A büdös picsába.

Megráztam a fejem. Kezdet bosszantani, hogy az idegen még mindig figyel. Nyomatékosan hátat fordítottam a férfinak, és elindultam a ház felé. Odabentről halk zene szólt, a hófehér függönyök lágyan lengedeztek a nyitott ablakok mögött. A verandán elegánsabbnál elegánsabb hölgyek és urak iszogatták pezsgőjüket, s közben a tomboláról beszélgettek. 

A medence mellett fedeztem föl Nikolast. Az oszlopok és szobrok közt beszélgetett két idősebb nővel. Amikor megpillantott, elnézést kért a hölgyektől, és hozzám sietett.

Zavarodottságomnak köszönhetően még mindig magamon érezte az ismeretlen tekintetét. Mivel egyre inkább dühített a férfi arcátlansága, elhatároztam, hogy megleckéztetem.

- Szervusz, drágám! - Nikolas futó csókot nyomott az arcomra. -Mi szél hozott erre? Azt hittem, minden idődet igénybe veszi, hogy a vendégeknek jósolsz.

- Valóban elég nagy volt az érdeklődés - bólintott a lány. - De most lélegzetvételnyi szünethez jutottam, és feltétlenül látni akartalak.

- Ez igazán hízelgő.

- Kapok egy csókot?

- Ugyan már, Kristen!

- Miért, mi kifogásod ellene? - Tüntetőleg Nikolas nyaka köré fontam a karjaimat.

- Semmi, csak… - Nem hagytam, hogy Nikolas befejezze, forró csókkal némítottam el. Nikolas magas, erős testfelépítésű férfi volt. Senki sem mondta volna meg róla, hogy ügyvéd a foglalkozása, sokkal inkább hasonlított egy vidéki gazdálkodóra. Csendes volt és visszahúzódó, ezen kívül gyűlölte a feltűnést. Most is egészen belepirult, hogy ennyi ember előtt megcsókoltam.

- Kristen, türtőztesd magad, kérlek! - bontakozott ki gyorsan az ölelésemből. - Mit gondolhatnak most rólunk a jótékonysági egylet tagjai?

- Mit gondolnának? Mindenki tudja, hogy évek óta együtt járunk, és hogy a menyasszonyod vagyok.

- Akkor is… Bizonyára fel vannak háborodva. - Nikolas finoman eltolt magától.

Mélyen elpirultam, mert észrevettem, hogy az idegen gúnyosan elmosolyodik. Butaságot csináltam, Egy éve ismerem Nikolas, s két hónapja már, hogy eljegyeztük egymást, igazán tudhatnám, hogy nem szívesen mutatja ki az érzéseit mások előtt. De ez akkor is vicc. A viselkedés nem egy felnőtt férfihoz való. A szexet kerüli, ahogyan az érintkezést. Néha, már ha lehunyom a szemem nem látok mást, csak egy formás férfi testet, ahogy az enyémmel vonaglik. Lehunytam a szemem, és próbáltam megnyugodni, de abban a pillanatban az idegennek az arca ugrott be, ahogy játékosan szopogatja a melleimet.

Bassza meg!

- Egyébként sem azért jöttünk ide, hogy csókolózzunk, hanem hogy pénzt gyűjtsünk a szegény gyermekek számára - emlékeztettet. - Mennyi a bevételed?

- Ó! - Hálás voltam, hogy ilyen gyorsan témát váltott így nem kellett, az előbbiekre gondolnom. - Már több mint hatszáz font van a kasszában.

- Hatszáz font?! - Nikolas elismerően füttyentett. - Nem hittem volna, hogy ekkora sikered lesz a kártyavetéssel.

- Voltak, akik csak egy-két fontot adtak, de olyanok is akadtak, akik kétszáz fontos csekket állítottak ki. Hiszen tudod, így van ez minden jótékonysági rendezvényen. Egyesek adakozóbbak, mások kevésbé.

- Foglalkozást kellene változtatnod… - tréfálkozott. 

- Azt már nem! Nincs az a pénz, amiért hajlandó lennék otthagyni a munkámat.

Rajz és reklámgrafikát tanultam, és képzett reklámszakemberként dolgoztam a Pattinson Reklámügynökségnél, amely az egyik legnevesebb cég volt Londonban. Közvetlenül a főiskola után, huszonegy évesen léptem be az ügynökséghez, és öt év alatt a művészeti igazgatóságig vittem. Én vagyok a felelős az új ötletek kidolgozásáért és a reklámok művészi kivitelezéséért.

Egy jótékonysági szervezet felkérésére vállaltam el a munkám, és jósnőnek öltözve szórakoztatom a Londonban összegyűlt előkelő társaságot. Értettem egy kicsit a kártyavetéshez, így aztán egyáltalán nem esett nehezemre, hogy jövendőmondással gyűjtsek némi pénzt a rászoruló gyermekek javára.

Nikolas karon fogott, és a büfésátorhoz vezettet.

- A meghívottak vagyoni helyzetét tekintve egyáltalán nem meglepő, hogy olyan nagy összeget szedtél össze.

- A meghívóban biztosan finoman utaltak rá, hogy senki se felejtse otthon a pénztárcáját - kuncogtam.

- És íme, a legjobban bélelt tárca tulajdonosa! - intett a pázsit felé Nikolas. Mikor rájöttem, hogy vőlegényem a titokzatos, füstös szemű ismeretlenre céloz, újra érezte azt a furcsa bizsergést a gerince tájékán, majd szépen lefelé haladva átjárta a testemet. Hirtelen eszembe villant, honnan volt olyan ismerős a férfi. Többször is látta már a képét az újságban, de hiába törtem a fejem,a nevén egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy mi hogy hívják. 

- Nem ismered? - csodálkozott. - Hiszen ő…

- Nem fogalmam sincs, hogy kicsoda. Bár az arcát már többször láttam. - Az idegen akkor felénk nézett. Tekintettünk találkozott. A szemében féktelen vágy ragyogott, én pedig nem tudom, hogy miért tettem amit, de kihívóan neki címezve, megnyaltam az ajkaimat, majd élesen lesütöttem a szemem.

- Lerí róla, milyen gazdag és befolyásos személyiség - állapította meg Nikolas. - Az újságban olvastam, hogy nemrég vásárolt magának egy kis szigetet a Csendes-óceánon.

- Annyira biztos nem kicsi az a sziget, hogy ne tudna rá leszállni a magánrepülőgépével.

- Ezt most miért mondtad? - kapta fel a fejét gyanakvón Nikolas. - Sajnálod talán, hogy én nem nyújthatok neked ilyesmit?

- Ugyan már! Ne beszélj butaságot. Van annyi pénzünk, amennyi kell, miért vágyakoznék más vagyonára?

- Bocsáss meg, igazán nem akartalak megbántani. 

Nikolas az ajkához emelte az eljegyzési gyűrűvel ékes bal kezem. Az idegen szeme résnyire szűkült, most először látszott feszültnek és nyugtalannak. Megborzongtam. Valami megmagyarázhatatlan félelem fogott el, és ugyanakkor furcsa izgalom kerítette hatalmába.

- Mikor házasodunk össze? - tudakolta tréfásan Nikolas.

- Amikor akarod. Akár a jövő héten - vágtam rá gondolkodás nélkül.

- Tessék? - Nikolas szeme elkerekedett.

Őszintén szólva magam sem értettem, miért így válaszoltam. Ha az esküvő időpontjáról faggattak, eddig rendszerint kitérően felelt. Újabban néha még azon is eltöprengtem, egyáltalán hozzámenjek-e Nikolashoz, most mégis úgy tettem, mintha csak rajta múlna a dolog.

Vajon miért?

- Hát… - Nikolas idegesen megköszörülte a torkát. - Tudod, mennyire szeretlek, de ez egy kicsit korainak tűnik. Valamivel hosszabb jegyességre számítottam. Úgy értem…

- Ne izgulj, csak vicceltem! - intettem le, és az órámra pillantottam. - Hogy elszaladt az idő! Vissza kell mennem a jósdába. - Nikolas nem is próbált tartóztatni. Szemlátomást megkönnyebbült, hogy nem feszegetem tovább az esküvő kérdését.

Kecsesen, mint egy őzike a sátor felé iramodtam, Nikolas pedig tűnődve nézett utánam. De nem csak ő bámult meg, az idegen még mindig majd felfalt a tekintetével. Egyre jobban idegesítette és egyben vonzott a férfi kitüntető figyelme. Mi a csudát néz? Miért nem száll már le rólam? Hiszen nem is ismerjük egymást. A ruhám persze elég kihívó. Lehet, hogy emiatt van az egész?

Sátorba megérkezve nagy levegőt vettem, és megpróbáltam lecsillapítani zaklatott idegeimet. Egyszerűen nem ismerek magamra, rázta meg a fejem. Még most is remeg minden porcikám, ha csak eszembe jut, hogy nézett rám… És vajon mi az ördög ütött belém, hogy olyan ostobán viselkedtem? Miért ugrottam Nikolas nyakába? Miért mondtam, hogy akár a jövő héten is összeházasodhatunk? Hát teljesen elment az eszem?

Nagyot sóhajtottam. Elhatároztam, hogy érzéki kisugárzás ide vagy oda, sürgősen elfejtem azt a füstös szemű idegent. Ha másként nem megy, megpróbálkozom a fehér mágiával, nevettem el magam, és leültem a faragott figurákkal díszített nehéz karosszékbe.

A kerek asztalt vörös terítő borította, fentről egy szintén vörös ernyős lámpa pislákolt. Meggyújtottam egy füstölőt, s a keleties, átható illat hamarosan betöltötte az egész sátrat. Tétova mozdulattal az asztalon heverő kártya után nyúltam. Lehunyt szemmel megkeverte a paklit.

- Jövőre hozzámegyek Nikolashoz, és boldogok leszünk egymással - mormoltam halkan. Majd rövid habozás után még hozzátettem - Soha többé nem akarok olyan őrült szenvedélyre lobbanni senki iránt!

Aztán elkezdtem kirakni a lapokat. Ahogy az utolsót megfordítottam, hátrahőköltem. Másodpercekig döbbenten bámulta a Szerelmeseket. Négy év telt el úgy, hogy egyszer sem húztam ki ezt a kártyát. Bizony, pontosan ennyi idő múlt el azóta, hogy megtagadtam a vágyaimat. Nikolas oldalán pedig megtaláltam a nyugalmat, a kiegyensúlyozottságot és a bizalmat és úgy gondoltam, hogy ez így van rendjén.

Még most sem szívesen gondolok vissza élete első nagy szerelmére, holott szinte egy örökkévalóság múlt el azóta, hogy a kapcsolatunknak vége szakadt.

Azóta egész más embernek éreztem magam. Szentül hittem, soha többé nem fordulhat elő velem, hogy alárendeljem magam valakinek. Mert Asht bizony feltétel nélkül imádtam, a férfinak csak füttyentenie kellett, és teljesítettem minden kívánságát.

De ez szerencsére már elmúlt. Az eltelt négy évben visszanyertem azt a lányt, aki lenni szerettem volna. Egy ideig boldognak hittem magam, hogy a szex és a vágy nélküli élet boldoggá teszi majd a mindennapjaimat,de tévedtem. Az utóbbi időben nem tudtam másra gondolni, mindig csak azon járt az eszem, hogy újra átérjem azokat a csodás pillanatokat, amit Ash oldalán tapasztaltam meg. Legtöbbször, ha erre gondoltam az ő arcát véltem látni egészen félórával ezelőttig. Most viszont ha lehunyom a szemem és egy vérlázító dugásra vágyom, az idegen jut az eszembe. Teljesen kétségbeejtő ez az érzés. Egyszerűen megrémít. Olyan titkos vágyakozást szított bennem, hogy képtelen vagyok türtőztetni magam. Akarom ő, még ha ezt sosem mondanám ki. 

A sátor bejáratánál felfüggesztett harangocskák valakinek az érkezését jelezték. A „jósnő” vagy is én felpillantottam. Legnagyobb rémületemre álmaim szeretője állt velem szemben.

Megjelenésével egy csapásra szűkösnek tűnt a tekintélyes méretű sátor, ám nem csupán szálas termete és széles válla miatt. A férfi hatalma biztos tudatában nézett farkasszemet az ijedt tekintetemmel. Félig leeresztett szemhéja mögül figyelt, valahogy úgy, mint ahogy egy ragadozó les a prédájára. Olyan fölényesen mosolygott, mintha tökéletesen biztos lenne abban, hogy egy szép napon az övé leszek testestül-lelkestül.

- Mit óhajt?

- Magát… - felelte nyugodtan az idegen. Megszólalni sem tudtam, úgy meglepett a szemtelenül nyílt válasz. - Igen, magát… - lépett közelebb a férfi. - Azt szeretném, ha jósolna nekem. - Még mindig nem találtam meg a hangomat tágra nyílt szemmel néztem rá. - Ért hozzá, vagy sem? - kérdezte nyersen. - Meg tudja mondani, milyen meglepetéseket tartogat számomra a jövő? - Lassan bólintottam.

- Kérem, foglaljon helyet. Mr…

- Robert - mutatkozott be a férfi. Leült a szemközti fotelba, majd kényelmesen hátradőlt, és kezét összekulcsolta a tarkója mögött. - Szólíts egyszerűen Robnak. - ismételte mosolyogva.

- Különleges keresztnév - jegyeztem meg tettetett közönnyel, miközben összekevertem a lapokat.

- Ó, igen. A jelentése dicsőség, és fényességet jelent, de én vele ellentétben, csupán egy nagyravágyó ember vagyok, aki bármire képes, hogy elérje a célját. - A gyér világítás ellenére is észrevettem, hogy Rob szeme megvillan. Arcátlannak és tiszteletlennek találtam Robot, de valami rejtélyes oknál fogva mégis vonzódtam hozzá.

- Tessék - nyújtottam át a paklit. - Keverje meg, és gondoljon a kérdésére!

Rob vigyorogva átvette a kártyát, s közben a szükségesnél jóval tovább tartotta a tenyerében a kezem. Már attól féltem, hogy Rob megérzi, milyen sebesen ver a szívem az érintésének köszönhetően.

- Hunyja be a szemét! - javasoltam. - Úgy jobban tud összpontosítani.

- Fölösleges. Ha kinyitom is, kiválóan tudok összpontosítani arra, ami érdekel. Nevezetesen magára. - Hosszú csend következett.

- Rólam nem tudhat meg semmit - ráztam meg a fejem.

- Miért? - Rob az asztalra tette a megkevert paklit, és közben mintegy véletlenül ismét hozzáért a a kezemhez. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem.

- Mert… Csak! - feleltem teljesen összezavarodva. -  Nem azért ülök itt, hogy jómódú urak különleges kívánságait teljesítsem, hanem hogy pénzt gyűjtsek nemes célokra. Úgyhogy ha nincs más mondanivalója, kérem…

- Ó, hát persze, a nemes célok! - A férfi benyúlt zakója zsebébe, és elővette a pénztárcáját. - Azt hiszem, meg lesz elégedve az árral, amit fizetek.

- Látja, ezt erősen kétlem. Engem nem lehet megvásárolni, tisztelt uram!

- Mit szólna, mondjuk… - Rob előhúzott néhány bankjegyet. - Mondjuk ezer fonthoz?

- Hogy mennyihez?

- Persze, kizárólag a nemes cél érdekében. Nos, meg van elégedve?

Nem válaszoltam. Némán figyeltem, ahogy Rob elő veszi a pénzt, majd a jelenléti ívet kitölti. Mikor Rob elém tette a pénz, ökölbe szorult a kezem, de még idejében eszembe jutottak a nélkülöző gyerekek. Ha a nemes cél nem lebegett volna a szemem előtt, igen határozottan kikértem volna magamnak ezt a szemtelenséget. Így azonban a pénzes dobozba dugtam a pénzt.

- Köszönöm a nagylelkű adományt.

- Szívesen. - Rob bosszankodva felvonta a szemöldökét. - Mire vár? Lenne kedves végre jósolni nekem? - Zavartan elpirultam.

- Természetesen - vettem kezembe a paklit. - Mire kíváncsi?

- Elsősorban arra, mit tartogat kettőnk számára a jövő.

- Nekünk nincs közös jövőnk! - csattantam fel.

- Miért olyan biztos ebben? Nézzük meg, mit mond a kártya!  - Kelletlenül megfordítottam az első lapot.

- A Szívkirály - hökkentem meg.

- Az vagyok én - vigyorodott el Rob. - Utána pedig, lefogadom, maga jön.  - Megfordítottam a második kártyát is, elakadt a lélegzete. - Mi az? -  Robert homloka ráncba szaladt.

- Semmi - hebegtem úgy mint, aki még mindig nem tért egészen magához megrökönyödéséből. Robertnak ugyanis csaknem ugyanolyan jövőt jósoltak a lapok, mint az imént nekem. Mindkettőnk életében felbukkant egy titokzatos harmadik és vele együtt a féltékenység. Az egész annyira hihetetlen és megdöbbentő volt, hogy legszívesebben mindent lesöpörtem volna az asztalról. De igazán csak akkor lett ideges, mikor az utolsó kártyát is megfordította.

- Aha - bólogatott elégedetten Rob. - A Szerelmesek. Pontosan erre számítottam. Maga talán nem?

- Nem! - csaptam a paklit az asztalra. - Ennek az egésznek semmi köze hozzám!

- De hiszen a kérdésem magára vonatkozott. Napnál világosabb tehát, hogy ez a lap azt jelenti. mi ketten rövidesen egymáséi leszünk.

- Csakhogy én már nem vagyok szabad.

- Tudom. Érdeklődtem maga után, és hallottam, hogy menyasszony. De ez nem lehet akadály…

- Nem áll szándékomban szakítani a vőlegényemmel! - emeltem fel a hangom. - Épp ellenkezőleg. Hamarosan összeházasodunk.

- És azt képzeli, hogy ölbe tett kézzel végignézem, amint elköveti élete legnagyobb ballépését?

- Szégyellje magát! Az illendőség szabályai szerint…

- A fenébe az illendőséggel. Maga engem kíván, nem pedig azt a sótlan vőlegényét. Ez pontosan elég ok, hogy megakadályozzam a házasságukat.

- Tessék? Honnan veszi ezt a képtelenséget?

- Látom - válaszolta egyszerűen. - Minden szava, minden mozdulata erről tanúskodik.

Nem tudtam mit felelni. Szívem a torkomban dobogott, s hol fáztam, hol meg elöntött a forróság,de egy valamiben igaza volt. Őt akartam, és nem Nikolast.

- Ismerje már el, hogy vonzódik hozzám! - Rob rám meredt, mintha hipnotizálni akarna a tekintetével. - Egyébként ne aggódjon, az érzés kölcsönös! Az különösen tetszik, hogy ilyen gyámoltalanul és rettegve néz rám. Nagy kedvem lenne, hogy azonnal a magamévá tegyem.

- Így még soha senki, nem mert beszélni velem! - fakadtam ki az igazságot nem tükrözve. - Azt hiszi, magának mindent szabad? Vegye tudomásul, hogy menyasszony vagyok, és bármit csinál, hű maradok a vőlegényemhez!

- És mondja, meg szokta dugni a vőlegénye? Féktelenül és szenvedélyesen? - Semmi válasz. Rob láthatóan örült, hogy szókimondásával ismét sikerült meglepnie. - Biztos vagyok benne, hogy nem - folytatta szemtelenül. - Messziről is szembeszökő volt, milyen hűvösen, sőt közönyösen üdvözölte magát.

- Na és? Mi köze hozzá? A lényeg, hogy én elégedett vagyok a kapcsolatunkkal.

- Ha annyira elégedett, vajon miért rendezte nekem azt a kis színjátékot? Miért ölelte meg a vőlegényét azzal az eltúlzott lelkesedéssel, és miért tűrte el a nyilvánvaló visszautasítást? Maga a legvonzóbb, legérzékibb teremtés, akivel valaha is találkoztam, de a jegyese erről mintha nem akarna tudomást venni. Ha hozzám tartozna, és engem ölelt volna át olyan csábítón, a következő percben eltűntem volna magával a bokrok között, és addig nem is eresztettem volna el, amíg a nevemet nem sikítja.

Felpattantam a helyemről. Nem az miatt, amit mondott, hanem ahogy mondta. A hangjában volt az érzékenység az uralkodási vágy, de a legszörnyűbb az egészben, hogy akartam, hogy uralkodjon rajtam.

Mi a fasz van velem? 

- Nem bírom tovább hallgatni! - kiabáltam. Rob szintén felállt, és magabiztosan mosolyogva megkerülte az asztalt.

- Képtelen szembenézni az igazsággal, ennyi az egész - mondta könnyedén.

- Ez… Ez hazugság! Ne jöjjön közelebb! Szeretem Nikolast, és feleségül megyek hozzá!

- Soha! - Rob feltartóztathatatlanul közeledett én pedig igyekeztem hátrálni. - Akármibe lefogadom, hogy sohasem fogad engedelmességet neki.

- Látja, ebben egyetértünk. Egy mai, modern nő már nem hajlandó magát alávetni senki akaratának.

- Az én akaratomnak mégis készségesen alávetné magát, ugye, Kristen?

Közben elértem a sátor falát, úgyhogy nem hátrálhattam tovább. Tőlem alig egy lépésre Rob is megállt.

Igaza van. Mindent megtennék, amit csak kíván tőlem…

Észrevettem a kíméletlen céltudatosságot a tekintetében, és megborzongtam. Tudtam, Rob mindent el fog követni, hogy megszerezzen magának, és éreztem, hogy akaratereje megbénít. De ami a legkülönösebb az egészben, hogy továbbra is ellenállhatatlanul vonzódtam hozzá.

Az érzések azonban, amelyeket Rob ébresztett bennem, túlságosan is hasonlítottak arra az négy évvel ezelőtti őrült lángolásra. Márpedig soha többé nem akartam függeni senkitől. Talán túl sem élném még egy szerelmi csalódást!

- Ha pisztolyt szorítana a halántékomhoz, akkor esetleg megfontolnám a dolgot - szegtem fel az állam dacosan.

- Nem fogja elhinni, de egészen mások a módszereim. - Rob hosszú, karcsú ujjaival átfogta a csuklómat. - Hogy lüktet a pulzusa!

- Eresszen el!

- Lefogadom, hogy engem nem merne úgy megalázni, mint a vőlegényét.

- Sohasem aláznám meg Nikolast!

- Ó, dehogynem. Az előbb is pontosan azt tette. Csak azért kacérkodott vele, hogy nekem bebizonyítson valamit. Egyszerűen felhasználta a céljai érdekében. És hogy miért? Erre csupán egyetlen elfogadható magyarázat létezik. Ez a Nikolas nem ajándékozza meg testi gyönyörökkel, és magácska kezd torkig lenni az állandó önmegtartóztatással. Igazam van?

- Maga… Maga… - hebegtem fülig pirosan. Fel nem foghattam, hogy láthat így a vesémbe egy vadidegen ember.

- Alighanem fején találtam a szöget - állapította meg gunyorosan. - De ne aggódjon, én majd megoldom a gondjait! Ha kezelésbe veszem, biztosíthatom, hogy soha többé nem lesz sem kielégületlen, sem ingerült.

- Megtiltom, hogy így beszéljen velem!

- Magát akarom, és meg is szerzem, még ha az egész világgal kell is megküzdenem. Néhány órán belül az enyém lesz, és emlékezni sem fog erre az eljegyzésre. - Idegesen fölnevetem.

- Kíváncsi vagyok, hogy akarja elérni mindezt!

- Kényszeríteni fogom, hogy engedelmeskedjen nekem. - Valami furcsa, megmagyarázhatatlan izgalom kerített hatalmába, de igyekeztem ügyet sem vetni rá.

- Senkinek sem tartozom engedelmességgel! - tiltakoztam felháborodottan. - Nem élünk a középkorban, a nők ma már ugyanolyan jogokkal bírnak, mint a férfiak…

- A bőrükből akkor sem bújhatnak ki - szakított félbe fölényesen Rob. - A nők most is csak nők, és azt akarják, hogy ekként bánjanak velük.

- Azt akarjuk, hogy tisztelettel bánjanak velünk!

- Na, ne mondja! - hahotázott Rob. - Még sohasem találkoztam olyan nővel, aki azt kívánta volna, hogy tisztelettel szeretkezzem vele. Vagy talán már nem is emlékszik, milyen egy jó kis szex? Olyan hosszúra nyúlt volna plátói kapcsolata ezzel a tökfilkóval, hogy elfelejtette, milyen érzés, ha odaadja magát egy igazi férfinak?

A fejemben egy röpke pillanatig megfordult, hogy Rob valahonnan ismer. Az nem lehet, hogy csak úgy ráérezzen a lelkem legtitkosabb rezdüléseire! De aztán elhessegettem a buta ötletet. Ugyan honnan is ismernénk egymást? Valószínűleg csak szerencséje van, hogy így rátapintott a lényegre, én meg ostobán beleestem a csapdába…

Dühösen próbáltam meg ellökni magamtól Robot..

- Hagyjon békén! Mégis mit képzel? Azonnal vegye le rólam a mocskos kezét!  - Robra azonban a legkisebb hatást sem gyakorolta a dühkitörés.

- Úgy, úgy, csak kapálózzon! - bólogatott nyugodtan. - Mutassa meg, mit tesz egy modern nő, ha nem akarja magát alávetni a férfi akaratának!

Ököllel estem Rob széles vallanak, ő azonban meg sem rezdült. Csak állt rendíthetetlenül, mint a kőszikla, és közben gúnyosan mosolygott. Végül beláttam, hogy küzdelmem hiábavaló. Rob testi fölénye és határozottsága valósággal lehengerelt.

- Látja, ilyen erősek a modern nők - mondta, majd magához húzott.

Amikor forró szája a rémült és teljesen összezavarodott ajkamra tapadt, ismét szabadulni próbáltam, ám erőfeszítésemet most sem koronázta siker.

Rob átkarolta a derekam, és miközben meztelen bőröm cirógatta, erősen magához szorított. Az ellenállásom elolvadt, mint napon a hó. Rég elfeledettnek hitt érzések ébredeztek a szívemben, eddigi fenntartásaim pedig egy csapásra tovatűntek. Megfeledkezett Nikolasról, meg arról, mit is diktálna a józan ész, semmi sem számított, csak ez a csodálatos tűz, mely lángba borította egész testemet.

Úgy tűnt, mintha csak álmodtam volna az elmúlt négy évet, azt az időszakot, mialatt szándékosan távol tartottam magam a szerelemtől és a szenvedélytől. Mintegy varázsütésre az is megvilágosodott előttem, miért ragaszkodtam eddig annyira Nikolashoz. A langyos kapcsolatban nem kellett megélnem a törvényszerű csalódást, a szerelemmel együtt járó gyötrelmeket - igaz, ezzel együtt a szerelem gyönyöreiről is kénytelen voltam lemondani.

De most felbukkant Rob, és egyetlen csókjával ledöntötte a falat, melyet évekkel ezelőtt emeltem önmagam köré. Tulajdonképpen még fel sem fogtam, hogy ez igaz lehet. Éreztem a férfi kezét a bőrömön, és akaratlanul is megremegett a vágytól.

- Kérem… Kérem. - nyögtem erőtlenül.

- Ó, igen Kristen. Hamarosan megkapod, de nem itt. Tarts velem, és enged, hogy a magamévá tegyelek az éjszak, úgy és ahányszor, ahogy én akarom. Nos, velem tartasz? - Hátrált egy lépést, és felém nyújtotta a kezét. - Alávetted magad?

Az előbb történtek hatása alatt voltam. Megakartam kapni, még akkor is ha tudtam, hogy ez nem helyes. Végül is csak egyetlen éjszakáról lenne szó. Arról pedig ugye nem kell senkinek sem tudomást szerezni! Még is mi történhetne legrosszabb esetben? A fenébe is. Hiszen csak egyetlen éjszakáról volt szó. Egyetlen alkalom, amikor újraérezhettem, ahogy a testemet meggyötrik és lángra lobbantják. Egyetlen éjszaka utána többet nem találkozom, ezzel az istenverte férfival, aki képes lenne a pokolba taszítani.

A francba is. Vele akarok tartani.

- Igen, veled tartok.