Kristen néhány évvel ezelőtt egy szenvedéllyel fűtött kapcsolat
megtépázta az életét. A csalódás után, nem akart többi érzékekkel és vágyakkal
teli kapcsolatot létesíteni senkivel. Ezért egy olyan fiatal férfit választott vőlegényének,
aki mellett biztonságba érzi magát. Hiába nem szerelmes Nikolasba, hibába nem
lobbantja szenvedélyre, évekig kitart mellette, egészen addig a pillanatig, amíg
egy jótékonysági estélyen össze nem találkozik Robbal. A férfi féktelen
szenvedélyre lobbantja, és sok év után először vágyik ugyan arra a
szenvedélyre, amit évekkel korábban élvezett utoljára. Ennek köszönhetően
lebontja a maga körül lévő falakat, és még az nap éjszaka újra aláveti magát
egy férfi akaratának..
Az az este más volt, mint a
többi. Több ezer ember jelent meg a jótékonysági estélyen, de nekem csak egy
keltette fel az érdeklődésemet. Voltak szebbnél szebb és gazdagabbnál gazdagabb
férfiak, de nekem csak egyetlen férfi tűnt fel. A szeme a szája, a fölényes
tekintette. Ha rá gondolok, még mindig beleborzongok.
Ahogy mezítláb átlejtettem a
gyepen, csaknem valamennyi férfiszempár rám szegeződött.
Hátravetettem hosszú fekete
hajam, s az öltözékemhez passzoló hatalmas aranykarika fülbevalló megcsörrentek
a fülemben. Kimondottan jól állt nekem a cigány-lány jelmez, amelyet a mai
jótékonysági bazár alkalmából választottam ki. Sokáig tanakodtam azon, hogy
milyen jelmezt válasszak, de azt mondhatom, hogy a legjobb döntést volt, amit
csak hozhattam.
Kétrészes, vörös-arany színű ruha
szabadon hagyta karcsú derekam. Meztelen karom vékony karperecek díszítették,
ezen kívül nyakláncot és bokaláncot is viseltem. Kifejező smaragdzöld szemem
sötét szemhéjfestékkel emeltem ki. Ha valaki rám nézett, az juthatott eszébe,
hogy igen egy vérbeli cigány lány, én pedig örültem a ténynek, hogy egy
éjszakára belebújhatok a jótékony lány szerepébe, és elfelejthettem azokat a
gondokat, amikkel hétköznaponként kell megküzdenem.
Eleinte nem feszélyeztek a rám
irányuló pillantások, ám egyszer csak megéreztem, hogy valaki behatóan
tanulmányozz. Lassan megfordultam, és azonnal észrevettem a feltűnően magas,
jól öltözött idegent.
Bronzhajú hajú, füstös szemű
férfi valahonnan ismerősnek tűnt, pedig esküdni mertem volna rá, hogy még
sohasem találkoztunk. Ahogy a tekintetünk egybekapcsolódott, a szívem nagyot
dobbant. Borzongás fogott el, mintha csak megsejtettem volna, hogy a jóképű
ismeretlen egyszer még fontos szerepet fog játszani az életében.
Szinte megbénított a férfi
különös kisugárzása. Aztán hirtelen megtört a varázs. Egy szeleburdi kislány
kacagva kirohant az egyik sátorból, és egyenesen nekem ütközött. A közjáték
egyszerre visszarántott a valóságba. Tekintettem visszasiklott az idegenre. Még
mindig rajtam legeltette a szemét. Megborzongtam.
Bassza meg, nem rándulhat össze a gyomrom egy pillantás miatt. Nem és
nem. Kizárt, hogy egyetlen pillanatával ezt művelje velem. Olyan érzéseket kelt
bennem, amilyeneket sok éve nem éreztem már, és most abban a pillanatban érezni
akartam. Lelki szemeim előtt láttam ahogy a keze, majd az ajkai a nyakamra
tapad, és addig gyötörné,megkeseredett testemet, amíg az orgazmusért nem
könyörögnék. A büdös picsába.
Megráztam a fejem. Kezdet
bosszantani, hogy az idegen még mindig figyel. Nyomatékosan hátat fordítottam a
férfinak, és elindultam a ház felé. Odabentről halk zene szólt, a hófehér
függönyök lágyan lengedeztek a nyitott ablakok mögött. A verandán elegánsabbnál
elegánsabb hölgyek és urak iszogatták pezsgőjüket, s közben a tomboláról
beszélgettek.
A medence mellett fedeztem föl Nikolast.
Az oszlopok és szobrok közt beszélgetett két idősebb nővel. Amikor
megpillantott, elnézést kért a hölgyektől, és hozzám sietett.
Zavarodottságomnak köszönhetően
még mindig magamon érezte az ismeretlen tekintetét. Mivel egyre inkább dühített
a férfi arcátlansága, elhatároztam, hogy megleckéztetem.
- Szervusz, drágám! - Nikolas
futó csókot nyomott az arcomra. -Mi szél hozott erre? Azt hittem, minden idődet
igénybe veszi, hogy a vendégeknek jósolsz.
- Valóban elég nagy volt az
érdeklődés - bólintott a lány. - De most lélegzetvételnyi szünethez jutottam,
és feltétlenül látni akartalak.
- Ez igazán hízelgő.
- Kapok egy csókot?
- Ugyan már, Kristen!
- Miért, mi kifogásod ellene? - Tüntetőleg
Nikolas nyaka köré fontam a karjaimat.
- Semmi, csak… - Nem hagytam,
hogy Nikolas befejezze, forró csókkal némítottam el. Nikolas magas, erős
testfelépítésű férfi volt. Senki sem mondta volna meg róla, hogy ügyvéd a
foglalkozása, sokkal inkább hasonlított egy vidéki gazdálkodóra. Csendes volt
és visszahúzódó, ezen kívül gyűlölte a feltűnést. Most is egészen belepirult,
hogy ennyi ember előtt megcsókoltam.
- Kristen, türtőztesd magad,
kérlek! - bontakozott ki gyorsan az ölelésemből. - Mit gondolhatnak most rólunk
a jótékonysági egylet tagjai?
- Mit gondolnának? Mindenki
tudja, hogy évek óta együtt járunk, és hogy a menyasszonyod vagyok.
- Akkor is… Bizonyára fel vannak
háborodva. - Nikolas finoman eltolt magától.
Mélyen elpirultam, mert
észrevettem, hogy az idegen gúnyosan elmosolyodik. Butaságot csináltam, Egy éve
ismerem Nikolas, s két hónapja már, hogy eljegyeztük egymást, igazán tudhatnám, hogy
nem szívesen mutatja ki az érzéseit mások előtt. De ez akkor is vicc. A
viselkedés nem egy felnőtt férfihoz való. A szexet kerüli, ahogyan az
érintkezést. Néha, már ha lehunyom a szemem nem látok mást, csak egy formás
férfi testet, ahogy az enyémmel vonaglik. Lehunytam a szemem, és próbáltam
megnyugodni, de abban a pillanatban az idegennek az arca ugrott be, ahogy
játékosan szopogatja a melleimet.
Bassza meg!
- Egyébként sem azért jöttünk
ide, hogy csókolózzunk, hanem hogy pénzt gyűjtsünk a szegény gyermekek számára -
emlékeztettet. - Mennyi a bevételed?
- Ó! - Hálás voltam, hogy ilyen
gyorsan témát váltott így nem kellett, az előbbiekre gondolnom. - Már több mint
hatszáz font van a kasszában.
- Hatszáz font?! - Nikolas
elismerően füttyentett. - Nem hittem volna, hogy ekkora sikered lesz a
kártyavetéssel.
- Voltak, akik csak egy-két
fontot adtak, de olyanok is akadtak, akik kétszáz fontos csekket állítottak ki.
Hiszen tudod, így van ez minden jótékonysági rendezvényen. Egyesek adakozóbbak,
mások kevésbé.
- Foglalkozást kellene
változtatnod… - tréfálkozott.
- Azt már nem! Nincs az a pénz,
amiért hajlandó lennék otthagyni a munkámat.
Rajz és reklámgrafikát tanultam,
és képzett reklámszakemberként dolgoztam a Pattinson Reklámügynökségnél, amely
az egyik legnevesebb cég volt Londonban. Közvetlenül a főiskola után, huszonegy
évesen léptem be az ügynökséghez, és öt év alatt a művészeti igazgatóságig
vittem. Én vagyok a felelős az új ötletek kidolgozásáért és a reklámok művészi
kivitelezéséért.
Egy jótékonysági szervezet
felkérésére vállaltam el a munkám, és jósnőnek öltözve szórakoztatom a Londonban összegyűlt előkelő társaságot. Értettem egy kicsit a kártyavetéshez,
így aztán egyáltalán nem esett nehezemre, hogy jövendőmondással gyűjtsek némi
pénzt a rászoruló gyermekek javára.
Nikolas karon fogott, és a
büfésátorhoz vezettet.
- A meghívottak vagyoni helyzetét
tekintve egyáltalán nem meglepő, hogy olyan nagy összeget szedtél össze.
- A meghívóban biztosan finoman
utaltak rá, hogy senki se felejtse otthon a pénztárcáját - kuncogtam.
- És íme, a legjobban bélelt
tárca tulajdonosa! - intett a pázsit felé Nikolas. Mikor rájöttem, hogy
vőlegényem a titokzatos, füstös szemű ismeretlenre céloz, újra érezte azt a
furcsa bizsergést a gerince tájékán, majd szépen lefelé haladva átjárta a
testemet. Hirtelen eszembe villant, honnan volt olyan ismerős a férfi. Többször
is látta már a képét az újságban, de hiába törtem a fejem,a nevén egyszerűen nem tudtam
rájönni, hogy mi hogy hívják.
- Nem ismered? - csodálkozott. -
Hiszen ő…
- Nem fogalmam sincs, hogy
kicsoda. Bár az arcát már többször láttam. - Az idegen akkor felénk nézett.
Tekintettünk találkozott. A szemében féktelen vágy ragyogott, én pedig nem
tudom, hogy miért tettem amit, de kihívóan neki címezve, megnyaltam az
ajkaimat, majd élesen lesütöttem a szemem.
- Lerí róla, milyen gazdag és
befolyásos személyiség - állapította meg Nikolas. - Az újságban olvastam, hogy
nemrég vásárolt magának egy kis szigetet a Csendes-óceánon.
- Annyira biztos nem kicsi az a
sziget, hogy ne tudna rá leszállni a magánrepülőgépével.
- Ezt most miért mondtad? - kapta
fel a fejét gyanakvón Nikolas. - Sajnálod talán, hogy én nem nyújthatok neked
ilyesmit?
- Ugyan már! Ne beszélj
butaságot. Van annyi pénzünk, amennyi kell, miért vágyakoznék más vagyonára?
- Bocsáss meg, igazán nem
akartalak megbántani.
Nikolas az ajkához emelte az
eljegyzési gyűrűvel ékes bal kezem. Az idegen szeme résnyire szűkült, most
először látszott feszültnek és nyugtalannak. Megborzongtam. Valami
megmagyarázhatatlan félelem fogott el, és ugyanakkor furcsa izgalom kerítette
hatalmába.
- Mikor házasodunk össze? -
tudakolta tréfásan Nikolas.
- Amikor akarod. Akár a jövő
héten - vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Tessék? - Nikolas szeme
elkerekedett.
Őszintén szólva magam sem értettem,
miért így válaszoltam. Ha az esküvő időpontjáról faggattak, eddig rendszerint
kitérően felelt. Újabban néha még azon is eltöprengtem, egyáltalán hozzámenjek-e
Nikolashoz, most mégis úgy tettem, mintha csak rajta múlna a dolog.
Vajon miért?
- Hát… - Nikolas idegesen
megköszörülte a torkát. - Tudod, mennyire szeretlek, de ez egy kicsit korainak
tűnik. Valamivel hosszabb jegyességre számítottam. Úgy értem…
- Ne izgulj, csak vicceltem! - intettem
le, és az órámra pillantottam. - Hogy elszaladt az idő! Vissza kell mennem a
jósdába. - Nikolas nem is próbált tartóztatni. Szemlátomást megkönnyebbült,
hogy nem feszegetem tovább az esküvő kérdését.
Kecsesen, mint egy őzike a sátor
felé iramodtam, Nikolas pedig tűnődve nézett utánam. De nem csak ő bámult meg,
az idegen még mindig majd felfalt a tekintetével. Egyre jobban idegesítette és
egyben vonzott a férfi kitüntető figyelme. Mi a csudát néz? Miért nem száll már
le rólam? Hiszen nem is ismerjük egymást. A ruhám persze elég kihívó. Lehet,
hogy emiatt van az egész?
Sátorba megérkezve nagy levegőt
vettem, és megpróbáltam lecsillapítani zaklatott idegeimet. Egyszerűen nem
ismerek magamra, rázta meg a fejem. Még most is remeg minden porcikám, ha csak
eszembe jut, hogy nézett rám… És vajon mi az ördög ütött belém, hogy olyan
ostobán viselkedtem? Miért ugrottam Nikolas nyakába? Miért mondtam, hogy akár a
jövő héten is összeházasodhatunk? Hát teljesen elment az eszem?
Nagyot sóhajtottam. Elhatároztam,
hogy érzéki kisugárzás ide vagy oda, sürgősen elfejtem azt a füstös szemű
idegent. Ha másként nem megy, megpróbálkozom a fehér mágiával, nevettem el magam,
és leültem a faragott figurákkal díszített nehéz karosszékbe.
A kerek asztalt vörös terítő
borította, fentről egy szintén vörös ernyős lámpa pislákolt. Meggyújtottam egy
füstölőt, s a keleties, átható illat hamarosan betöltötte az egész sátrat.
Tétova mozdulattal az asztalon heverő kártya után nyúltam. Lehunyt szemmel
megkeverte a paklit.
- Jövőre hozzámegyek Nikolashoz,
és boldogok leszünk egymással - mormoltam halkan. Majd rövid habozás után még
hozzátettem - Soha többé nem akarok olyan őrült szenvedélyre lobbanni senki
iránt!
Aztán elkezdtem kirakni a
lapokat. Ahogy az utolsót megfordítottam, hátrahőköltem. Másodpercekig
döbbenten bámulta a Szerelmeseket. Négy év telt el úgy, hogy egyszer sem húztam
ki ezt a kártyát. Bizony, pontosan ennyi idő múlt el azóta, hogy megtagadtam a
vágyaimat. Nikolas oldalán pedig megtaláltam a nyugalmat, a kiegyensúlyozottságot
és a bizalmat és úgy gondoltam, hogy ez így van rendjén.
Még most sem szívesen gondolok vissza
élete első nagy szerelmére, holott szinte egy örökkévalóság múlt el azóta, hogy
a kapcsolatunknak vége szakadt.
Azóta egész más embernek éreztem
magam. Szentül hittem, soha többé nem fordulhat elő velem, hogy alárendeljem
magam valakinek. Mert Asht bizony feltétel nélkül imádtam, a férfinak csak
füttyentenie kellett, és teljesítettem minden kívánságát.
De ez szerencsére már elmúlt. Az
eltelt négy évben visszanyertem azt a lányt, aki lenni szerettem volna. Egy
ideig boldognak hittem magam, hogy a szex és a vágy nélküli élet boldoggá teszi
majd a mindennapjaimat,de tévedtem. Az utóbbi időben nem tudtam másra gondolni,
mindig csak azon járt az eszem, hogy újra átérjem azokat a csodás pillanatokat,
amit Ash oldalán tapasztaltam meg. Legtöbbször, ha erre gondoltam az ő arcát
véltem látni egészen félórával ezelőttig. Most viszont ha lehunyom a szemem és
egy vérlázító dugásra vágyom, az idegen jut az eszembe. Teljesen kétségbeejtő
ez az érzés. Egyszerűen megrémít. Olyan titkos vágyakozást szított bennem, hogy
képtelen vagyok türtőztetni magam. Akarom ő, még ha ezt sosem mondanám ki.
A sátor bejáratánál
felfüggesztett harangocskák valakinek az érkezését jelezték. A „jósnő” vagy is
én felpillantottam. Legnagyobb rémületemre álmaim szeretője állt velem szemben.
Megjelenésével egy csapásra
szűkösnek tűnt a tekintélyes méretű sátor, ám nem csupán szálas termete és
széles válla miatt. A férfi hatalma biztos tudatában nézett farkasszemet az
ijedt tekintetemmel. Félig leeresztett szemhéja mögül figyelt, valahogy úgy,
mint ahogy egy ragadozó les a prédájára. Olyan fölényesen mosolygott, mintha
tökéletesen biztos lenne abban, hogy egy szép napon az övé leszek
testestül-lelkestül.
- Mit óhajt?
- Magát… - felelte nyugodtan az
idegen. Megszólalni sem tudtam, úgy meglepett a szemtelenül nyílt válasz. -
Igen, magát… - lépett közelebb a férfi. - Azt szeretném, ha jósolna nekem. -
Még mindig nem találtam meg a hangomat tágra nyílt szemmel néztem rá. - Ért
hozzá, vagy sem? - kérdezte nyersen. - Meg tudja mondani, milyen meglepetéseket
tartogat számomra a jövő? - Lassan bólintottam.
- Kérem, foglaljon helyet. Mr…
- Robert - mutatkozott be a férfi.
Leült a szemközti fotelba, majd kényelmesen hátradőlt, és kezét összekulcsolta
a tarkója mögött. - Szólíts egyszerűen Robnak. - ismételte mosolyogva.
- Különleges keresztnév -
jegyeztem meg tettetett közönnyel, miközben összekevertem a lapokat.
- Ó, igen. A jelentése dicsőség,
és fényességet jelent, de én vele ellentétben, csupán egy nagyravágyó ember
vagyok, aki bármire képes, hogy elérje a célját. - A gyér világítás ellenére is
észrevettem, hogy Rob szeme megvillan. Arcátlannak és tiszteletlennek találtam Robot,
de valami rejtélyes oknál fogva mégis vonzódtam hozzá.
- Tessék - nyújtottam át a
paklit. - Keverje meg, és gondoljon a kérdésére!
Rob vigyorogva átvette a kártyát,
s közben a szükségesnél jóval tovább tartotta a tenyerében a kezem. Már attól
féltem, hogy Rob megérzi, milyen sebesen ver a szívem az érintésének
köszönhetően.
- Hunyja be a szemét! - javasoltam.
- Úgy jobban tud összpontosítani.
- Fölösleges. Ha kinyitom is,
kiválóan tudok összpontosítani arra, ami érdekel. Nevezetesen magára. - Hosszú
csend következett.
- Rólam nem tudhat meg semmit -
ráztam meg a fejem.
- Miért? - Rob az asztalra tette
a megkevert paklit, és közben mintegy véletlenül ismét hozzáért a a kezemhez.
Egy pillanatra elakadt a lélegzetem.
- Mert… Csak! - feleltem teljesen
összezavarodva. - Nem azért ülök itt,
hogy jómódú urak különleges kívánságait teljesítsem, hanem hogy pénzt gyűjtsek
nemes célokra. Úgyhogy ha nincs más mondanivalója, kérem…
- Ó, hát persze, a nemes célok! -
A férfi benyúlt zakója zsebébe, és elővette a pénztárcáját. - Azt hiszem, meg
lesz elégedve az árral, amit fizetek.
- Látja, ezt erősen kétlem. Engem
nem lehet megvásárolni, tisztelt uram!
- Mit szólna, mondjuk… - Rob
előhúzott néhány bankjegyet. - Mondjuk ezer fonthoz?
- Hogy mennyihez?
- Persze, kizárólag a nemes cél
érdekében. Nos, meg van elégedve?
Nem válaszoltam. Némán figyeltem,
ahogy Rob elő veszi a pénzt, majd a jelenléti ívet kitölti. Mikor Rob elém tette a pénz,
ökölbe szorult a kezem, de még idejében eszembe jutottak a nélkülöző gyerekek.
Ha a nemes cél nem lebegett volna a szemem előtt, igen határozottan kikértem
volna magamnak ezt a szemtelenséget. Így azonban a pénzes dobozba dugtam a pénzt.
- Köszönöm a nagylelkű adományt.
- Szívesen. - Rob bosszankodva
felvonta a szemöldökét. - Mire vár? Lenne kedves végre jósolni nekem? -
Zavartan elpirultam.
- Természetesen - vettem kezembe
a paklit. - Mire kíváncsi?
- Elsősorban arra, mit tartogat
kettőnk számára a jövő.
- Nekünk nincs közös jövőnk! -
csattantam fel.
- Miért olyan biztos ebben? Nézzük
meg, mit mond a kártya! - Kelletlenül
megfordítottam az első lapot.
- A Szívkirály - hökkentem meg.
- Az vagyok én - vigyorodott el Rob.
- Utána pedig, lefogadom, maga jön. -
Megfordítottam a második kártyát is, elakadt a lélegzete. - Mi az? - Robert homloka ráncba szaladt.
- Semmi - hebegtem úgy mint, aki
még mindig nem tért egészen magához megrökönyödéséből. Robertnak ugyanis csaknem
ugyanolyan jövőt jósoltak a lapok, mint az imént nekem. Mindkettőnk életében
felbukkant egy titokzatos harmadik és vele együtt a féltékenység. Az egész
annyira hihetetlen és megdöbbentő volt, hogy legszívesebben mindent lesöpörtem
volna az asztalról. De igazán csak akkor lett ideges, mikor az utolsó kártyát
is megfordította.
- Aha - bólogatott elégedetten Rob.
- A Szerelmesek. Pontosan erre számítottam. Maga talán nem?
- Nem! - csaptam a paklit az
asztalra. - Ennek az egésznek semmi köze hozzám!
- De hiszen a kérdésem magára
vonatkozott. Napnál világosabb tehát, hogy ez a lap azt jelenti. mi ketten
rövidesen egymáséi leszünk.
- Csakhogy én már nem vagyok
szabad.
- Tudom. Érdeklődtem maga után,
és hallottam, hogy menyasszony. De ez nem lehet akadály…
- Nem áll szándékomban szakítani
a vőlegényemmel! - emeltem fel a hangom. - Épp ellenkezőleg. Hamarosan
összeházasodunk.
- És azt képzeli, hogy ölbe tett
kézzel végignézem, amint elköveti élete legnagyobb ballépését?
- Szégyellje magát! Az illendőség
szabályai szerint…
- A fenébe az illendőséggel. Maga
engem kíván, nem pedig azt a sótlan vőlegényét. Ez pontosan elég ok, hogy
megakadályozzam a házasságukat.
- Tessék? Honnan veszi ezt a
képtelenséget?
- Látom - válaszolta egyszerűen. -
Minden szava, minden mozdulata erről tanúskodik.
Nem tudtam mit felelni. Szívem a
torkomban dobogott, s hol fáztam, hol meg elöntött a forróság,de egy valamiben
igaza volt. Őt akartam, és nem Nikolast.
- Ismerje már el, hogy vonzódik
hozzám! - Rob rám meredt, mintha hipnotizálni akarna a tekintetével. - Egyébként
ne aggódjon, az érzés kölcsönös! Az különösen tetszik, hogy ilyen gyámoltalanul
és rettegve néz rám. Nagy kedvem lenne, hogy azonnal a magamévá tegyem.
- Így még soha senki, nem mert
beszélni velem! - fakadtam ki az igazságot nem tükrözve. - Azt hiszi, magának
mindent szabad? Vegye tudomásul, hogy menyasszony vagyok, és bármit csinál, hű
maradok a vőlegényemhez!
- És mondja, meg szokta dugni a
vőlegénye? Féktelenül és szenvedélyesen? - Semmi válasz. Rob láthatóan örült,
hogy szókimondásával ismét sikerült meglepnie. - Biztos vagyok benne, hogy nem -
folytatta szemtelenül. - Messziről is szembeszökő volt, milyen hűvösen, sőt
közönyösen üdvözölte magát.
- Na és? Mi köze hozzá? A lényeg,
hogy én elégedett vagyok a kapcsolatunkkal.
- Ha annyira elégedett, vajon
miért rendezte nekem azt a kis színjátékot? Miért ölelte meg a vőlegényét azzal
az eltúlzott lelkesedéssel, és miért tűrte el a nyilvánvaló visszautasítást?
Maga a legvonzóbb, legérzékibb teremtés, akivel valaha is találkoztam, de a
jegyese erről mintha nem akarna tudomást venni. Ha hozzám tartozna, és engem
ölelt volna át olyan csábítón, a következő percben eltűntem volna magával a
bokrok között, és addig nem is eresztettem volna el, amíg a nevemet nem sikítja.
Felpattantam a helyemről. Nem az miatt,
amit mondott, hanem ahogy mondta. A hangjában volt az érzékenység az uralkodási
vágy, de a legszörnyűbb az egészben, hogy akartam, hogy uralkodjon rajtam.
Mi a fasz van velem?
- Nem bírom tovább hallgatni! -
kiabáltam. Rob szintén felállt, és magabiztosan mosolyogva megkerülte az
asztalt.
- Képtelen szembenézni az
igazsággal, ennyi az egész - mondta könnyedén.
- Ez… Ez hazugság! Ne jöjjön
közelebb! Szeretem Nikolast, és feleségül megyek hozzá!
- Soha! - Rob
feltartóztathatatlanul közeledett én pedig igyekeztem hátrálni. - Akármibe
lefogadom, hogy sohasem fogad engedelmességet neki.
- Látja, ebben egyetértünk. Egy
mai, modern nő már nem hajlandó magát alávetni senki akaratának.
- Az én akaratomnak mégis
készségesen alávetné magát, ugye, Kristen?
Közben elértem a sátor falát,
úgyhogy nem hátrálhattam tovább. Tőlem alig egy lépésre Rob is megállt.
Igaza van. Mindent megtennék, amit csak kíván tőlem…
Észrevettem a kíméletlen
céltudatosságot a tekintetében, és megborzongtam. Tudtam, Rob mindent el fog
követni, hogy megszerezzen magának, és éreztem, hogy akaratereje megbénít. De
ami a legkülönösebb az egészben, hogy továbbra is ellenállhatatlanul vonzódtam
hozzá.
Az érzések azonban, amelyeket Rob
ébresztett bennem, túlságosan is hasonlítottak arra az négy évvel ezelőtti
őrült lángolásra. Márpedig soha többé nem akartam függeni senkitől. Talán túl
sem élném még egy szerelmi csalódást!
- Ha pisztolyt szorítana a
halántékomhoz, akkor esetleg megfontolnám a dolgot - szegtem fel az állam
dacosan.
- Nem fogja elhinni, de egészen
mások a módszereim. - Rob hosszú, karcsú ujjaival átfogta a csuklómat. - Hogy
lüktet a pulzusa!
- Eresszen el!
- Lefogadom, hogy engem nem merne
úgy megalázni, mint a vőlegényét.
- Sohasem aláznám meg Nikolast!
- Ó, dehogynem. Az előbb is
pontosan azt tette. Csak azért kacérkodott vele, hogy nekem bebizonyítson
valamit. Egyszerűen felhasználta a céljai érdekében. És hogy miért? Erre csupán
egyetlen elfogadható magyarázat létezik. Ez a Nikolas nem ajándékozza meg testi
gyönyörökkel, és magácska kezd torkig lenni az állandó önmegtartóztatással.
Igazam van?
- Maga… Maga… - hebegtem fülig
pirosan. Fel nem foghattam, hogy láthat így a vesémbe egy vadidegen ember.
- Alighanem fején találtam a
szöget - állapította meg gunyorosan. - De ne aggódjon, én majd megoldom a
gondjait! Ha kezelésbe veszem, biztosíthatom, hogy soha többé nem lesz sem
kielégületlen, sem ingerült.
- Megtiltom, hogy így beszéljen
velem!
- Magát akarom, és meg is
szerzem, még ha az egész világgal kell is megküzdenem. Néhány órán belül az
enyém lesz, és emlékezni sem fog erre az eljegyzésre. - Idegesen fölnevetem.
- Kíváncsi vagyok, hogy akarja
elérni mindezt!
- Kényszeríteni fogom, hogy
engedelmeskedjen nekem. - Valami furcsa, megmagyarázhatatlan izgalom kerített
hatalmába, de igyekeztem ügyet sem vetni rá.
- Senkinek sem tartozom
engedelmességgel! - tiltakoztam felháborodottan. - Nem élünk a középkorban, a
nők ma már ugyanolyan jogokkal bírnak, mint a férfiak…
- A bőrükből akkor sem bújhatnak
ki - szakított félbe fölényesen Rob. - A nők most is csak nők, és azt akarják,
hogy ekként bánjanak velük.
- Azt akarjuk, hogy tisztelettel
bánjanak velünk!
- Na, ne mondja! - hahotázott Rob.
- Még sohasem találkoztam olyan nővel, aki azt kívánta volna, hogy tisztelettel
szeretkezzem vele. Vagy talán már nem is emlékszik, milyen egy jó kis szex?
Olyan hosszúra nyúlt volna plátói kapcsolata ezzel a tökfilkóval, hogy
elfelejtette, milyen érzés, ha odaadja magát egy igazi férfinak?
A fejemben egy röpke pillanatig
megfordult, hogy Rob valahonnan ismer. Az nem lehet, hogy csak úgy ráérezzen a
lelkem legtitkosabb rezdüléseire! De aztán elhessegettem a buta ötletet. Ugyan
honnan is ismernénk egymást? Valószínűleg csak szerencséje van, hogy így
rátapintott a lényegre, én meg ostobán beleestem a csapdába…
Dühösen próbáltam meg ellökni magamtól
Robot..
- Hagyjon békén! Mégis mit képzel?
Azonnal vegye le rólam a mocskos kezét! - Robra azonban a legkisebb hatást sem
gyakorolta a dühkitörés.
- Úgy, úgy, csak kapálózzon! -
bólogatott nyugodtan. - Mutassa meg, mit tesz egy modern nő, ha nem akarja
magát alávetni a férfi akaratának!
Ököllel estem Rob széles
vallanak, ő azonban meg sem rezdült. Csak állt rendíthetetlenül, mint a
kőszikla, és közben gúnyosan mosolygott. Végül beláttam, hogy küzdelmem
hiábavaló. Rob testi fölénye és határozottsága valósággal lehengerelt.
- Látja, ilyen erősek a modern
nők - mondta, majd magához húzott.
Amikor forró szája a rémült és
teljesen összezavarodott ajkamra tapadt, ismét szabadulni próbáltam, ám
erőfeszítésemet most sem koronázta siker.
Rob átkarolta a derekam, és
miközben meztelen bőröm cirógatta, erősen magához szorított. Az ellenállásom
elolvadt, mint napon a hó. Rég elfeledettnek hitt érzések ébredeztek a szívemben,
eddigi fenntartásaim pedig egy csapásra tovatűntek. Megfeledkezett Nikolasról,
meg arról, mit is diktálna a józan ész, semmi sem számított, csak ez a
csodálatos tűz, mely lángba borította egész testemet.
Úgy tűnt, mintha csak álmodtam
volna az elmúlt négy évet, azt az időszakot, mialatt szándékosan távol tartottam
magam a szerelemtől és a szenvedélytől. Mintegy varázsütésre az is
megvilágosodott előttem, miért ragaszkodtam eddig annyira Nikolashoz. A langyos
kapcsolatban nem kellett megélnem a törvényszerű csalódást, a szerelemmel
együtt járó gyötrelmeket - igaz, ezzel együtt a szerelem gyönyöreiről is
kénytelen voltam lemondani.
De most felbukkant Rob, és
egyetlen csókjával ledöntötte a falat, melyet évekkel ezelőtt emeltem önmagam
köré. Tulajdonképpen még fel sem fogtam, hogy ez igaz lehet. Éreztem a férfi
kezét a bőrömön, és akaratlanul is megremegett a vágytól.
- Kérem… Kérem. - nyögtem
erőtlenül.
- Ó, igen Kristen. Hamarosan
megkapod, de nem itt. Tarts velem, és enged, hogy a magamévá tegyelek az
éjszak, úgy és ahányszor, ahogy én akarom. Nos, velem tartasz? - Hátrált egy
lépést, és felém nyújtotta a kezét. - Alávetted magad?
Az előbb történtek hatása alatt
voltam. Megakartam kapni, még akkor is ha tudtam, hogy ez nem helyes. Végül is
csak egyetlen éjszakáról lenne szó. Arról pedig ugye nem kell senkinek sem
tudomást szerezni! Még is mi történhetne legrosszabb esetben? A fenébe is.
Hiszen csak egyetlen éjszakáról volt szó. Egyetlen alkalom, amikor
újraérezhettem, ahogy a testemet meggyötrik és lángra lobbantják. Egyetlen
éjszaka utána többet nem találkozom, ezzel az istenverte férfival, aki képes
lenne a pokolba taszítani.
A francba is. Vele akarok tartani.
A francba is. Vele akarok tartani.
- Igen, veled tartok.